Szinte
hihetetlen, de igaz. 2014. Július 3. napján sikeres műszaki vizsgát tettünk!!!
Na nem mint ha nagy dolog lenne, csupán a hosszú, várakozással eltelt idő után oly
ünnepélyes eme jeles pillanat.
Igazából annyi minden történt eddig minden
téren, hogy mindazt képtelenség lenne felsorolni, másod sorban megbontaná a
blog tér-idő kontinuumát, ami így is mondhatni döcögve halad. Éppen ezért úgy
döntöttem a legpraktikusabb megoldást választom és egyszerűen csak pár képet
közlök mutatóba.
Na de akkor…valahol
ott kezdődött az egész, hogy szét kell szedni a dolgokat. Lényegében ez szó
szerint megtörtént, ugyan is kívül belül kipakoltam a Sárgát. Belülről
kitakarítottam, új kábeleket húztam be, kárpitoztam, műszerfalat és székeket
cseréltem és még sokáig sorolhatnám, de ezek előbb, de inkább csak utóbb, úgy
is részletesen ki lesznek tárgyalva, így nem mennék bele, amint azt már fentebb
írtam.
Egy kis
képegyveleg:



Elmentem egy előzetes felmérésre, amin teljesen megfelelt,
így másnap reggel sikeresen levizsgázott.
Ha már „street legal” a Sárga akkor élvezzük
ki. Nem egy nagy táv, de azért letoltam vele közel 150Km-t, totális orgazmusban
:D Na ezt csinálja utána egy tetves ML!


Lényegében
Level1: Completed!
Level 2:
Felícia (Favorit) motor papíroztatása, minderre szűk 2 évem van.
Optimista vagyok!!!!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése